Réti Anita vagyok, a Milyen kedves! márka megálmodója.

Munkáim középpontjában általában a természet áll, legszívesebben növényeket vagy állatokat festek. Főleg vízfestékkel dolgozom, majd munkáimat számítógéppel digitalizálom.
Szeretem az egyszerű, sima, letisztult dolgokat, ami az alkotásaimon is tükröződik. Imádom az apró, pici mintákat, virágokat, madárkákat.

Szívesen készítek rajzokat, mintákat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Ismerj meg jobban!

Erdő, mező mellett nőttem fel, kiskoromban végtelenül sokat játszottam odakint a réten. Sokszor bóklásztunk a szántóföldön, lucernásban, fára másztunk, virágot szedtünk vagy bogarakat gyűjtöttünk. Nagyon szeretek a természetben időt tölteni, kirándulni, ez tölt fel igazán.
Szerencsére most is erdő mellett élek, imádom, hogy ha kinézek az ablakon mindenütt zöldet látok.

Mindig is szerettem az egyszerű, természetes dolgokat, otthonunkat is sok növény és madár illusztráció díszíti. Régi álmom volt, hogy egyszer saját képeimet, mintáimat lássam a falunkon illetve mindennapi használati tárgyainkon itthon, valamint más otthonokban egyaránt.

Vegyes kedvességekkel indult az Instagram oldalam 2018-ban, majd egyre jobban körvonalazódott, hogy miről is akarom, hogy ez az egész szóljon. Örülök, hogy akkor elkezdtem, azóta rengeteg tapasztalatot szereztem és fejlődtem mind a festés, a grafikai munkák és a közösségi kommunikáció terén.

Minden projektből, felkérésből tanulok valami újat, ámulatba ejt, mennyi lehetőség rejlik a festésben és a számítógépes programokban, főleg a minták készítése az, ami a legjobban elvarázsol.

2019-ben jött az első igazi nagyobb felkérésem, ami őszintén megvallva a szűk határidő miatt nagy kihívásnak bizonyult egy pár hónapos kisbabával, de elvállaltam és büszkén tekintek az eredményre.

Igen, anyuka vagyok, van egy kislányom meg egy kisfiam, így akkor dolgozom, amikor ők épp alszanak.



.